Bár az élet nem fenékig tejföl, és a kerítés sincs kolbászból, azért én igyekszem a saját kis mézeskalácsházikómban boldogan élni, amíg…el nem nyel engem. Merthogy ez a helyzet. Magazin- és recepthalmok, majdjóleszmégvalamire dombocskák és első felindulásomban megvásárolt kreatív papírok, lyukasztók és szalagok társaságában élem a mindennapjaimat. Ez az én “kis” szemétdombom.
Feltett szándékom, hogy ezt a dombot megszüntetem, vagy legalábbis minimalizálom, merthogy lassan kezd ciki lenni. Kiselejtezem az újságokat, rendet teremtek a kreatív holmik között, és kiszórom a majdjóleszmégvalamire dolgokat. Na de nem ám csak úgy, abban semmi különös nincs. Ráadásul annyira a szívemhez nőttek ezek a kis halmok, hogy félő, ha túl hamar válok meg tőlük, elvonási tüneteimet újabb magazinok és díszes papírok vásárlásával enyhítem majd. Ezt megelőzendő, lassan és megfontoltan araszolok előre. Ez alatt azt értem, hogy igyekszem az évek alatt összegyűjtött milliónyi receptet kipróbálni (legalábbis a szimpatikusokat), elmerülni az alkotás szépségeiben, és ezáltal csökkenteni a szekrény mélyén megbújó színes papírok mennyiségét, és felfedezni az újrahasznosításban rejlő lehetőségeket, csak hogy bebizonyíthassam a megrökönyödött hozzátartozóknak, hogy megérte az általuk szemétnek titulált majdjóleszmégvalamire dolgokat eltenni, merthogy most jók lesznek valamire. 🙂
Ezeket természetesen szöveges és fényképes formában megosztom a világgal, hátha vannak hozzám hasonló domblakó kiskakasok, akik kíváncsiak minderre. 🙂
Szóval…Reszkess szemét! Jövök!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: